A szülés utáni depresszió főbb tünetei:
● a kismama örömtelen, ideges, feszült és agresszív
● nehezebbé válik a kontaktusfelvétel a csecsemővel, mert a mama képtelen értelmezni a gyerek jelzéseit
● alvászavar: fáradt, de képtelen a pihenésre, vagy túlságosan aluszékony, és átalussza az egész napot, rémálmok jelentkeznek
● étkezési zavar: étvágytalan, vagy éppen az evés az egyetlen öröme
● alkalmatlannak érzi magát az anyaszerepre, ami bűntudattal és önváddal jár
● koncentrálási és memórianehézségek
● döntésképtelenség
● értéktelenség érzése
● kényszeres cselekedetek, hallucinációk
● öngyilkossági gondolatok és megőrüléstől való félelem
Hogyan és kinek mondhatja el azt őszintén az ember, hogy egy-egy nap végére úgy érzi, minden egyes pillanatát gyűlölte annak, hogy együtt kell lennie a saját gyerekével?!?
És úgy általában utál mindent és mindenkit – önmagát is beleértve – aminek csak egy kicsi köze is van a gyerekhez…
Nos elárulom, a mi kis családunkban ez nem a férjem volt. Ő inkább piált, és olyan későn járt haza, amilyen későn csak tudott.
Erre persze én még jobban kiborultam, rengeteget és mindenen veszekedtem. Ördögi körbe kerültünk. Én depressziós voltam és türelmetlen, ő tehetetlen és piás.
Végül már olyan dolgokat is egymás fejéhez vágtunk, amiket mindketten megbántunk, de már késő volt, és örökre bevésődő sebeket hagyott. Például öt hónappal a szülés után még mindig a legmélyebb depresszióm közepette a férjek gyöngye közölte, hogy fogyjak le 10 kilót, mert nem vagyok nőies. Kedves, nem?
Tehát nem maradt más választásunk, mint a válás…